Aki darázsderékra vágyik, semmiképp ne válasszon magának stresszes munkahelyet. Amerikai kutatók egy New York-i cég munkatársait vizsgálták, elbocsátásokat követően. A kutatók azt állapították meg, hogy a magasabb stresszfaktorral járó munkakörökben dolgozók testtömeg-indexe (BMI) magasabb volt a kisebb stresszel járó munkaköröket betöltő kollégáikénál.
Az amerikai kutatók szerint ezek az adatok még jelentősebbek mostanában, hiszen a világválság hatására még ma is számos helyen elbocsájtásokkal kell szembenéznie rengeteg munkavállalónak, ennek következtében a leépítés után az adott cégnél maradó dolgozókra nagyobb nyomás nehezedik. Az amerikai szakemberek szerint a munkahelynél maradókra éppen ezért jóval nagyobb figyelmet kellene szentelnie a cégvezetésnek.
A munkahelyi stresszről régóta ismert, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések, az elhízás, a depresszió és más krónikus betegségek kialakulásában fontos szerepet játszik. A friss kutatás adataiból kitűnt, hogy a rövidtávon érvényesülő stressz nincs hatással a súlyfelesleg kialakulására, a krónikusan fennálló stressz azonban már tartós változásokat idézett elő.
A kis felelősséggel járó munkakörökben dolgozókhoz képest a nagyobb felelősségi körben dolgozók testtömeg-indexe átlagosan 1 egész ponttal magasabb volt még akkor is, ha az egyéb elhízással összefüggő kockázati tényezők hatását leszámították a különbségből.
„A stresszhez fűződő elhízást és magát a stresszt is ki lehetne küszöbölni megfelelő mértékű testmozgással” – mondta Dr. Filiczky István, a Dr. Rose Magánkórház életmód- és táplálkozási tanácsadója, gasztroenterológus-belgyógyásza. „A testmozgás mellett, az ideális testsúly megőrzése érdekében nem árt odafigyelni a megfelelő és rendszeres táplálkozásra. Sokunknál a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az egész napos rohanásban megfeledkezünk az étkezésről és ezt este, munkából hazaérve akarjuk pótolni.





Képgaléria
