A szülők gyakran idegeskednek azon, hogy gyermekük milyen gyakran beteg, különösen akkor, ha közösségbe járnak. A leggyakoribb betegségek a felső légutak és a gyomor-bél rendszer fertőzései. 6-8 felső légúti fertőzés és két-három gyomor-bélrendszeri fertőzés évente egy kisgyermeknél teljesen normális.
Ahogy a gyermek idősebb lesz az immunrendszere erősödik, így alakítva ki a védekezést a közönséges fertőzésekkel szemben, így ezt követően már ritkábban lesz beteg. A gyermekek azért is fertőződnek gyakrabban, mert kezüket, és különböző tárgyakat állandóan a szájukba vesznek. Hogy megelőzzük a fertőzéseket meg kell tanítani gyermekeinket a helyes kézmosásra, különösen a fürdőszoba használata után, illetve az étkezések előtt. Azokat a tárgyakat is gyakran el kell mosnunk, melyeket a gyermekek a szájukba vehetnek. Elkerülhetőek a fertőzések úgy is, ha nem érintkezik gyermekünk olyan személlyel, aki már megbetegedett.
A legveszélyesebb vírusok ellen léteznek védőoltások is:
A kanyaró olyan fertőzés, amely könnyen terjed egyik emberről a másikra. A kanyaró okozhat például gyomor problémát, tüdőgyulladást, fülgyulladást, arcüreggyulladást, agyi görcsöket (görcsrohamokat), agykárosodást és akár halált is. A súlyos szövődmények és a halálozás gyakoribb a felnőtteknél és a csecsemőknél, mint a kisgyermekek és tizenévesek között..
Mumpszvírus okozta fertőzés szintén komoly tünetekkel járhat. Ilyen például az agyvelőgyulladás és agyhártyagyulladás, melyek az agy működésére is hatással lehetnek. A tizenéves fiúk és a férfiak esetében kialakulhat a heregyulladás is, ami a herék és a herezacskó fájdalmas duzzanatát jelenti, ritka esetekben pedig sterilitást (nemzőképtelenséget) is okozhat..
A rubeóla olyan súlyos fertőzés, mely vetélést, halva szülést, vagy magzati születési rendellenességeket okozhat abban az esetben, ha állapotos nő kapja meg a betegséget.
Varicella (közismert nevén bárányhimlő) nagyon könnyen terjed egyik emberről a másikra. Bárányhimlő általában enyhe fertőzés, de néha komoly problémákat is okozhat. Ilyen a tüdőgyulladás, agyvelőgyulladás, és egy ritka betegséget is, ez az úgynevezett Reye-szindróma.
Kanyaró, mumpsz, rubeóla és bárányhimlő elleni immunizálás (védőoltás) 12 hónapos és 12 éves kor között ajánlott.
Dr. Pintér Zsolt
Gyermekorvos





Képgaléria
