Meddig vezetjük még a rák ranglistát?

A Rák Világnapja február 4-én szomorú rekordra figyelmeztetett: Európában a magyar férfiak vezetik a rosszindulatú daganatos betegségek halálozási listáját, míg a nők – éppen csak lemaradva a dánok mögött – második helyezettek. Az okok között szerepelhet a dohányzás, a túlzott alkohol fogyasztás, a környezeti ártalmak, ám a szakember szerint a megfelelő prevenció, a rendszeres szűrővizsgálatok hiánya is ezek között keresendő.

A tudományos kutatások jelenleg azt igazolják, hogy az ember potenciális életkora nagyjából 120 év – mondja klinikánk vezető belgyógyásza, Dr. Lelbach Ádám – Ha figyelnénk testünk jelzéseit, ha tudatosabban élnénk, sikerülhetne megközelíteni ezt az értéket. Sajnos nekünk magyaroknak európai összehasonlításban különösen alacsony az egészségtudatosságunk. Amikor a fájdalom, mint tünet jelentkezik, sokszor már túl késő, pedig a rák nem szükségszerűen végzetes betegség: a korai felismerés, és az időben elkezdett kezelés gyógyulást hozhat.

Az Ön közvetlen környezetében az aktuális statisztikai adatok alapján, azzal kell számolnia, hogy az évek során minden negyedik ismerőse, rokona rosszindulatú daganatos betegség áldozata lesz. A jelenleg ismert legjobb ellenszer a kiegyensúlyozott, egészséges életmód, ám legalább ilyen életbevágó a rendszeres szűrővizsgálat.

– Megrázó adat, hogy a 35-46 éves nők körében a rák az elsőszámú halálok – folytatja Dr. Lelbach – Ennek ismeretében már az adott életkort megelőzően javasolt az évenkénti szűrés, de rosszindulatú daganatos megbetegedések családi halmozódása akár még korábban is szükségessé teheti a rendszeres kontrollt.

A Dr. Rose Magánkórházban a szűrővizsgálatok megtervezésénél elsődleges szempont, hogy azok a lehető legkényelmesebben illeszkedjenek pácienseink időbeosztásához. Lehetőséget biztosítunk előzetes konzultációra is, s így az egyéni rizikófaktorok alapján bővíthető a vizsgálatsorozat. Az olyan kellemetlennek tartott vizsgálatok, mint a kolonoszkópia vagy a gasztroszkópia intézetünkben kérésre altatásban is végezhetők.

Tudta?

A „rák ranglistán" némi eltérést mutat a férfiaknál és a nőknél leggyakrabban halált okozó daganatos betegségek sorrendje. Míg a férfiak esetében a tüdőrák, addig a nőknél az emlőrák a vezető daganatos halálok. A második helyre mindkét nemnél egyaránt a vastag- és végbélrák került, ezt követi férfiaknál a prosztata-, az ajak- és szájüregi- valamint a gyomorrák, nőknél pedig a tüdő, a gyomor- és a nyirok- és a vérképzőrendszer rákos megbetegedése.