Naponta egy pohár bor a nőies vonalakért

A bostoni Brigham and Women's Hospital munkatársai több mint 19 ezer nőt kérdeztek ki italozási szokásaikról, majd 13 éven át figyelemmel követték őket. A kutatás tanulsága szerint könnyebben tartják meg egészséges testsúlyukat azok a nők, akik naponta egy-két pohár vörösbort, sört vagy röviditalt fogyasztanak, mint azok, akik egyáltalán nem isznak alkoholt.
Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint a megkérdezettek 38 százaléka vallotta, hogy egy csepp alkoholt sem iszik. A válaszadók egyharmada saját bevallása szerint naponta, átlagosan fél pohár alkoholt fogyaszt, míg a vizsgálat többi résztvevője ennél többet.
A 13 éves követési periódus alatt azok a nők híztak a legtöbbet (átlagosan 3,63 kilogrammot), akik egyáltalán nem ittak alkoholt, és azok a legkevesebbet (1,55 kilogrammot), akik napi két italt fogyasztottak. A követés 13 éve alatt az eredetileg normál testsúlyú nők 41 százaléka lett túlsúlyos vagy elhízott, a legkisebb eséllyel azok, akik 15-30 gramm alkoholt vettek magukhoz naponta.
Lu Wang kutatásvezető szerint az alkoholt fogyasztó nők fizikailag aktívabbak voltak, mint azok, akik egyáltalán nem ittak. A szakember úgy véli, a mérsékelt alkoholfogyasztás hatására a nők több energiát égetnek el, mint amennyit az alkohollal magukhoz vesznek, ez magyarázhatja a felmérés eredményét.
Belgyógyászunk, Dr. Filiczky István mértékletességre int az alkoholfogyasztást illetően. " A túlzott mértékű alkoholfogyasztás a magas kalóriatartalom miatt könnyen elhízáshoz vezethet. Nem szabad megfeledkeznünk az alkohol toxikus, azaz mérgező hatásáról sem. Amennyiben diétázni szeretnénk egy időre inkább mondjunk le az alkoholtartalmú italok fogyasztásáról. "- mondta belgyógyászunk.