Reumatológia

A reumatológiai betegségek körébe a mozgásszervek fájdalommal és funkciózavarral járó megbetegedései tartoznak.

A tünetek kialakulásában részben öröklött adottságok, részben környezeti tényezők, illetve az életmódból származó károsító hatások játszanak szerepet. Célirányos megelőző programokkal mindezeket az ártalmakat mérsékelhetjük.

A leggyakoribb reumatológiai megbetegedések

A reumatológiai betegségek körén belül megkülönböztetünk gyulladásos és kopásos eredetű elváltozásokat. Mindkét esetben az ízületeket, a gerincet, valamint az úgynevezett lágyrészeket (inakat, izomzatot és kötőszövetet), továbbá általánosan a csontozatot érintő megbetegedéseket különítünk el. Ezen kívül más szervrendszerek elváltozásai is okozhatnak mozgásszervi eltéréseket.

Éppen ezért mind a kivizsgálás, mind a kezelés során gyakran működünk együtt más orvosi szakterületekkel, leggyakrabban a belgyógyászattal, ideggyógyászattal és ortopéd sebészettel. A reumatológiai betegségek kezelésben a gyógyszeres terápia mellett nagyon fontos a fizioterápia és a kialakult funkciókárosodás esetén ajánlható rehabilitáció.

A reumatológiai betegségek körébe a következő kórképek tartoznak:

  • Az első és legnagyobb csoportot a lágyrészek elváltozásai alkotják, mint pl. az ínhüvelygyulladás, teniszkönyök, golfkönyök, izomfájdalom a nyak, hát, derék és a váll területén.
  • A második csoportot a gerinc kopásos elváltozásai (többek között a meszesedés néven közismert kórkép), a gerinc alaki eltérései (pl. gerincferdülés) vagy csontritkulás által kiváltott fájdalmas mozgáskorlátozottságok képezik. Ilyen esetben nemegyszer a végtagokba kisugárzó zsibbadással, érzészavarral is találkozhatunk. Ezeknek a tüneteknek számos oka lehet, olykor az ún. gerincsérv idézi elő.
  • A harmadik csoportba az ízületek kopásos elváltozásai tartoznak. Leggyakoribbak a csípő- és térdízületi kopások.
  • A negyedik és egyben legkisebb csoportot a gyulladásos eredetű ízületi betegségek alkotják. E betegségek jelentős részét az ún. autoimmun kórképek képezik. Leggyakoribb a rheumatoid arthritis és a spondylitis ankylopoetica vagy más néven Bechterew-kór, továbbá azok a kórformák, melyek pl. pikkelysömörhöz vagy gyulladásos bélbetegséghez társultan fordulnak elő. Más eredetű, ún. kristály okozta gyulladások közé soroljuk egyebek között a köszvényt.

Miből áll egy vizsgálat?

A reumatológiai vizsgálat során a részletes kórtörténet megismerése után fizikai vizsgálattal felmérjük az ízületi mozgásokat, izomerőt, fájdalmat, érzészavarokat, reflexeket.
Lehetőségünk van röntgenfelvétel készítésére, igen részletes laboratóriumi vizsgálatokra, illetve amennyiben társbetegség fennállására van gyanú, konzíliumot szervezünk. Ha indokolt, ízületi ultrahang, CT és MR vizsgálatot kérünk.

A reumatológia terápiás lehetőségei

A terápia két pilléren, gyógyszeres és nem gyógyszeres kezelésen nyugszik. Csaknem mindenki esetében szükséges valamilyen életmódbeli változtatás, a panaszok megszüntetését, enyhítését szolgáló célzott gyógytorna megtanulása, a rendszeres mozgás, esetleg fogyás. Lehetőségünk van manuálterápiára is.

Súlyosabb elváltozások esetén nem kerülhető el a gyógyszeres kezelés, melyet alkalmazhatunk kúraszerűen vagy folyamatosan, tabletta vagy injekciók formájában. Amennyiben tartós mozgáskorlátozottság alakult ki, rehabilitációs eljárások, segédeszközök használata, akadálymentesített környezet kialakítása nyújt segítséget.

IDŐPONTKÉRÉS

Kérjen online időpontot reumatológiai konzultációra!

Orvosunk:
Dr. Csíki Judit - reumatológus