3 évtizeddel ezelőtt a neurológiai gyakorlatban a röntgen (RTG) volt az egyik leggyakoribb diagnosztikus eljárás.
A röntgen alkalmazása az ideggyógyászatban az utóbbi években erősen visszaszorult.
Ennek oka, hogy a modern, digitális technikák a legtöbb tekintetben értékesebb és megbízhatóbb információkat biztosítanak.
A hagyományos röntgenvizsgálatokkal a csontok jól láthatóak, de az idegrendszer struktúráit, az agyat, gerincvelőt, idegeket nem lehet megjeleníteni, azok elváltozásairól csak közvetett adatokat nyerhetünk a csontok eltérései által. A CT és az MR azonban közvetlenül az idegrendszert képezi le, arról készít metszeti képeket.

A röntgenvizsgálat másik hátránya, hogy az alkalmazott sugárzás az élő szervezetre káros, ismételt használat során ez a hatás összeadódik. Ezért különösen kisgyermekkorban, terhes és fogamzóképes korú nők esetében, ha lehet, kerülendő.

Mikor alkalmazunk mégis röntgenvizsgálatot?

• Elsősorban traumás koponya és gerincsérülés esetén
• A gerinc és a koponyaalap fejlődési rendellenességeinek gyanújakor
• A gerinc degeneratív betegségeiben
• Gerincműtétek után (pl. az implantátumok helyzetének ellenőrzésére)
• MR vizsgálat kiegészítéseként csontos eltérések megítélésére

Tájékozódó jellegű röntgenvizsgálatot idegrendszeri betegség gyanúja esetén nem érdemes akkor végezni, ha ezt követően amúgy is MR vizsgálatra kerül sor.

A röntgenvizsgálat képeit film formában, vagy digitálisan rögzítve CD-n kapja meg a beteg, amit a további vizsgálatokra magával kell vinnie.